0

Kategória: Uncategorized

Szegedre is megérkezett a négynapos munkahét, az SZ-PLAST Ablak hosszított hétvégéket vezetett be 2023-ra

Blogposztunk eredetileg a Szeged365-ön jelent meg, egy ügyvezetőnkkel, Lukács Loránddal készített villáminterjú formájában.

Egyre több országban próbálják ki a négynapos munkahetet, amely hozzánk is megérkezett: az ismert könyvesbolt, a Libri-Bookline október óta öt hónapon keresztül tesztjelleggel vezette be, 140 irodai dolgozója körében próbálva ki a módszert, decemberben pedig Bordányban jelentették be, hogy az energiaválság és a spórolás miatt négynapos munkahetet próbálnak ki a polgármesteri hivatalban. Bár a koncepció egyre népszerűbb Magyarországon, a szegedi cégek körében még úttörőnek számít. A város meghatározó vállalkozásai közül az idén 30 éves, a nyílászáró-gyártó szegmensben piacvezető SZ-PLAST Ablak most az elsők között lépte meg a dolgot, a döntés kapcsán pedig Lukács Loránd ügyvezetőt csíptük el egy villáminterjúra. 

Mint a cég első embere megkeresésünkre elmondta, az újítás egyrészt reakció a megnövekedett energiaárak okozta kihívásokra, másrészt már hónapok óta téma volt a munkatársak körében, egy igazi win-win döntés született. 

“Úgy gondolom, a négynapos munkahét segítheti a magánélet és a karrier összeegyeztetését, a munkavállalóink a három napos hétvégéken több időt tölthetnek a családjaikkal, így kiegyensúlyozottabbak, pihentebbek lesznek, amely a cég termelékenységére is jótékony hatással lesz” 

– magyarázta az ajtókat és ablakokat gyártó szegedi cég első embere. 

A változás érinti a bemutatótermük nyitva tartását is, amely péntekenként – igazodva a kollégák hosszú hétvégéihez – zárva lesz, hétfőtől csütörtökig azonban hosszabb nyitva tartással működik majd.

A rövidebb munkahét, hosszabb hétvége kombinációja nem változtat a kollégáik havi óraszámán és így a fizetésén sem, mint Lukács Loránd elmondta, hétfőtől csütörtökig fogják ledolgozni a pénteki pihenőnapokat. A csapat pozitívan fogadta a döntést, amely jó a dolgozóknak, a cégnek, végső soron pedig azoknak a vásárlóknak, akik a termékeiket választják, mivel a stratégia egyik fő célja, hogy kedvező áron tudják tartani a német alapanyagból, Szegeden gyártott nyílászárókat. 

30 éves vállalat az ügyvezető beszámolója alapján hamarosan születésnapi kedvezményekkel és rengeteg nyereménnyel hálálja meg a szegediek lojalitását. 

Forrás: Szeged365

Újra nyitva van a bemutatótermünk!

Újra pörög az élet a Béketelepen lévő főhadiszállásunkon, a Srácok már újult, 2023-as erővel gyártják az ajtókat-ablakokat, a bemutatótermünk pedig ismét tárt kapukkal vár! Építkezel?Ajtót, ablakot cserélsz?

Válaszd 2023-ban is Szeged 30 éves, piacvezető nyílászáró-gyártóját:

SZ-PLAST Ablak™ – a mi ablakunk!

Online info: www.sz-plastablak.hu

Bemutatótermünk: Szeged, Külterület 4.

Info vonal: +36 (62) 549-329

Újévi SZ-PLAST Ablak blog: íme az összes támogatás, amit 2023-ban igénybe vehetsz nyílászáró-cseréhez vagy otthonteremtéshez! 

Megszűnt az otthonfelújítási támogatás és a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye, de megmaradt a CSOK, a falusi CSOK, a babaváró, a hitelelengedés, a kamattámogatott CSOK-hitel, az áfa-visszatérítés és a lakásvásárlási illetékmentesség is. Rengeteg a változás, ha szeretnél kiigazodni a rendeletek dzsungelében, ezt a bogposztot Neked írtuk. Íme az összes támogatás, amit 2023-ban igénybe vehetsz nyílászáró-cseréhez vagy otthonteremtéshez, tételesen, érthetően, röviden. 

Családi otthonteremtési kedvezmény – CSOK 2023-ban

A családi otthonteremtési kedvezmény vagy ahogy általában egyszerűen emlegetni szoktuk, a CSOK az egyik legfontosabb eleme az otthonteremtési támogatásoknak. Nem csak azért, mert a gyermekek számától függően akár jelentős vissza nem térítendő összeggel segítheti a megvalósítani kívánt ingatlancélokat, hanem azért is, mert egyéb kedvezmények igénybevételének – adó-visszaigénylésnek, illetékmentességnek – a feltétele is ennek kihasználása.

Mire használható a CSOK 2023-ban?

  • új lakás, illetve lakóház építéséhez
  • új lakás, illetve ház vásárlásához
  • tetőtér-beépítéshez
  • használt lakás vásárlásához
  • lakás vagy lakóház bővítéséhez.

Kik vehetik igénybe?

A CSOK támogatást házas- és élettársak valamint egyedülálló szülők is igényelhetik. Meglévő gyermekek esetén nincs életkorhatár. Jövőben születendő (vállalt) gyermekre is lehet kérni a támogatást, itt azonban feltétel, hogy az igénylők házasok legyenek és legalább az egyik szülő 40. életéve betöltése előtt álljon.

A támogatás 25. év alatti gyermekek után igényelhető abban az esetben, ha a gyermek a szülőkkel közös háztartásban él és nem rendelkezik az önálló megélhetéshez elegendő jövedelemmel.

Mekkora összeg igényelhető?

A CSOK összege függ a gyermekek számától, illetve attól, hogy új vagy használt ingatlanra veszik azt igénybe a szülők. Fontos továbbá figyelni arra is, hogy gyerekszámtól függően az ingatlannak el kell érnie egy minimális alapterületet is.

Az új ingatlanok vásárlásánál a támogatás összege:

  • 1 gyermek esetén 600 ezer forint
  • 2 gyermek esetén 2,6 millió forint
  • 3 vagy több gyermek esetén 10 millió forint.

Használt lakás vásárlásnál, bővítésnél a támogatás összege:

  • 1 gyermek esetén 0,6 millió forint
  • 2 gyermek esetén 1,43 millió forint
  • 3 gyermek esetén 2,2 millió forint
  • 4 vagy több gyermek esetén 2,75 millió forint.

A minimális alapterületre vonatkozó előírás a használt vagy új építésű lakás esetén:

  • 1 gyerek: 40 nm
  • 2 gyerek: 50 nm
  • 3 gyerek: 60 nm
  • 4 vagy több gyerek: 70 nm.

A minimális alapterületre vonatkozó előírás új építésű lakóház esetén:

  • 1 gyerek: 70 nm
  • 2 gyerek: 80 nm
  • 3 gyerek: 90 nm
  • 4 vagy több gyerek: 90 nm.

Falusi CSOK 2023 – még kedvezőbb feltételekkel

A falusi CSOK feltételei az előbb vázolt családi otthonteremtési kedvezményt is túlszárnyalják bizonyos szempontok alapján. Ám ezt a támogatást csak speciális esetben lehet igénybe venni: tanyák, bizonyos kistelepüléseken lakások és házak vásárlásához, felújításához és korszerűsítéséhez.

A támogatás legfeljebb fele fordítható az ingatlan megvásárlására, a fennmaradó részt korszerűsítésre, bővítésre kell fordítani. Érdemes kiemelni, hogy a kiszemelt ingatlan állapota bármilyen rossz lehet, de a birtokba vétel után a felújítás, bővítés révén komfortos otthonná kell alakítani.

Ki, milyen feltételekkel igényelheti a falusi CSOK-ot?

A támogatás lényegi feltételei megegyeznek a családi otthonteremtési kedvezménynél alkalmazottakkal. Fontos azonban figyelni arra, hogy csak bizonyos (kis)településen vásárolt ingatlanoknál érvényesíthető. 

Mekkora összegű falusi CSOK igényelhető?

Abban az esetben, ha a vásárlással együtt a támogatást bővítésre, korszerűsítésre fordítják az igénylők a falusi CSOK összege 

  • 1 gyermek esetén 600 ezer forint
  • 2 gyermeknél 2,6 millió forint
  • 3 vagy több gyermek esetén 10 millió forint.

Ha a falusi CSOK-ot a meglévő lakás bővítésre, illetve korszerűsítésére fordítják az igénylők, annak összege

  • 1 gyermek esetén 300 ezer forint
  • 2 gyermeknél 1,3 millió forint
  • 3 vagy több gyermek esetén 5 millió forint lehet.

Az otthonfelújítási támogatástól várhatóan búcsúzhatunk

Az Otthonfelújítási támogatás lényegében kifutott, bár az igénylési határidőt két speciális esetre vonatkozóan 2023. március 31-ig kitolták. Eddig az időpontig azok adhatják be kérelmüket, akik

a támogatást legalább részben napkollektor, napelemes rendszer telepítésére, cseréjére igényelnék, illetve

a család halott gyermeke, halvaszületett magzata után szeretnék felvenni a felújítási támogatást.

A napelemre vonatkozó hosszabbítás abban az esetben érvényesíthető, ha a munkálatokra legkésőbb 2022. július 31-ig megkötötték a vállalkozói szerződést és a hálózati csatlakozási igénybejelentési nyilatkozatot 2022. szeptember 30-ig beadták.

Jó hír a végére: Elengedték a vagyonszerzési illetéket

Az otthonteremtést segítő intézkedések között meg kell említeni a fentieken túl, hogy 2021-től mindenki számára illetékmentes a lakásvásárlás, abban az esetben, ha CSOK támogatást kér új otthona megszerzéséhez. Ráadásul az illetéket a használt lakások esetében is elengedik ilyen esetben – vagyis minden gyermeket nevelő jogosult lehet erre, ha lakóingatlant vesz.

Blogposztunk megírásában segítségünkre volt: 

Magyar Közlöny

Bankmonitor 

Portfolio

Kérdésed van?

Jövő keddtől (2023.01.10.) állunk a rendelkezésedre: 

SZ-PLAST Ablak™ – a mi ablakunk!

Online info: www.sz-plastablak.hu

Bemutatótermünk: Szeged, Külterület 4.

Info vonal: +36 (62) 549-329

Boldog Új Évet kíván az SZ-PLAST Ablak csapata!

Villámgyorsan elrohant 2022, köszönjük, hogy a partnereink, vásárlóink voltatok az év során! Kívánunk Nektek sikeres, boldog, eredményekben + SZ-PLAST Ablak™ nyílászárókban gazdag új évet! Bemutatótermünk január 10-én tárja ki újra a kapuit, találkozzunk 2023-ban!

Baráti üdvözlettel,

az SZ-PLAST Ablak Kft. csapata