Novák Katalin pénteki bejelentésének megfelelően megérkeztek a hétvégén az első lényeges változások a január 1-jén elindított otthonfelújítási támogatás és a február 1-jén debütált kamattámogatott otthonfelújítási kölcsön szabályaiban. A talán legtöbbeket érintő változás az, hogy mégsem kell az otthonfelújítási hitel folyósítását követő egy éven belül „lezavarni” a felújítást.

Szombaton megjelent a Magyar Közlönyben a 183/2021. számú kormányrendelet, ez alapján április 21-ével, szerdával módosul a gyermeket nevelő családok otthonfelújítási támogatásáról szóló 518/2020. kormányrendelet és a CSOK bizonyos részletszabályai is. Nézzük a legfontosabb változásokat!

EGY NAGY KÖNNYÍTÉS

Eddig úgy volt, hogy a kamattámogatott hitel felvevőinek az otthonfelújítási kölcsönből elvégzett munkálatok számláit a kölcsön folyósításától számított egy éven belül a számlák vagy azok másolata bemutatásával igazolniuk kell a hitelintézet felé. Ezt a sokak által bírált rendelkezést a rendelet hatályon kívül helyezi, így nem kötelező a hitel folyósítását követő egy éven belül lezavarni a felújítást, a már felvett hitelek esetében sem.

„Cserébe” a kérelemhez megfelelően csatolni kell az igénylő büntetőjogi felelőssége tudatában tett, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt nyilatkozatát annak vállalásáról, hogy az otthonfelújítási kölcsön összegét maradéktalanul a jogszabályban meghatározott célokra fordítja. A hitelkérelmet már benyújtók ezt (a módosítás hatálybalépését követő 30  napon belül) a részükre megküldött felszólítás kézhezvételét követő 60. napig kötelesek megtenni. Figyelni kell emellett továbbra is arra, hogy ha a megállapított otthonfelújítási támogatás összege nem éri el az otthonfelújítási kölcsön kölcsönszerződésben megállapított összegének 25%-át, akkor a támogatói okirat kézhezvételét követő naptól a kölcsöntartozás hátralévő összegére vonatkozóan a kamattámogatás megszűnik és az addig igénybe vett kamattámogatást az arra való jogosultság megszűnését követő 60 napon belül egy összegben a hitelintézet útján vissza kell fizetni a kincstárnak. Könnyítés az otthonfelújítási hitelt felvevők kis részének, hogy a tanulói jogviszonyról nyilatkozni is elég lesz igazolás beszerzése helyett.

EGY SZIGORÍTÁS

Eddig úgy volt, hogy aki az otthonfelújítási kölcsönre vette igénybe a második gyermek után járó 1 milliós vagy a harmadik után járó 4 milliós (és minden további gyermek után 1-1 milliós) jelzáloghitel-csökkentést, az akkor is igénybe vehette az otthonfelújítási támogatás általa igényelt akár 3 milliós összegét, ha az otthonfelújítási hitelből már nem maradt akkora tartozás, amit csökkenthetett volna a támogatással. Az új szabály szerint azonban aki az otthonfelújítási kölcsöntartozására korábban jelzáloghitel-csökkentési támogatást vett igénybe,

NEM VEHET IGÉNYBE MAGASABB OTTHONFELÚJÍTÁSI TÁMOGATÁS ÖSSZEGET ASZÁMLÁVAL IGAZOLT FELÚJÍTÁSI ÖSSZEG ÉS A JELZÁLOGHITEL-CSÖKKENTÉSI TÁMOGATÁS KÜLÖNBÖZETÉNÉL.

Ha például valaki 3 milliót venne fel otthonfelújítási támogatásként, de a felújítási hitelére már igénybe vette az 1 milliós jelzáloghitel-csökkentést, akkor csak 2 milliót kaphat.

Tanulság: ha van másik jelzáloghitele is az igénylőnek, akkor érdemes annak a tartozásnak a csökkentésére fordítani a gyermekek után járó jelzáloghitel-csökkentést, ez esetben nem csökken a felvehető támogatás összege. A változásnak megfelelően a kérelem során benyújtandó dokumentumok listája bővül egy nyilatkozattal arról, hogy ha részben vagy egészben otthonfelújítási kölcsöntartozására nézve érvényesítette a jelzáloghitel-csökkentési támogatást az igénylő, akkor ennek tényéről, továbbá hogy a  jelzáloghitel-csökkentési támogatást mely hitelintézetnél fennálló milyen kölcsöntartozására, valamint – több érintett kölcsöntartozás esetén melyikre nézve – mekkora összegben vette igénybe.

…ÉS EGY ÚJ LEHETŐSÉG

Eddig úgy volt, hogy az otthonfelújítási támogatás igénybevételéhez legalább 1 éve a támogatott ingatlanban kellett lakni (állandó lakcím), ez alól az elmúlt 1 évben megszerzett ingatlan, illetve született gyermek volt kivétel, ilyenkor eltekintettek az 1 éves bentlakási kötelezettségtől. Most viszont egy újabb kivételt fog tartalmazni a jogszabály: ha az igénylő és a gyermek a munkája következtében – ideértve a sajátos egyházi jogviszonyt is – annak jellegéből következően köteles (illetve az  igénylés benyújtását megelőző egyéves időszakon belül köteles volt) a szolgálati helyén a foglalkoztató által térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakni, akkor szintén igénybe veheti saját tulajdonú (másik) ingatlanára a támogatást. Továbbra is feltétel, hogy a szülőknek és a gyermek(ek)nek együttesen legalább 50%-os tulajdonrésszel kell rendelkezniük a felújított lakásban.

A rendeletek számos további újdonságot is tartalmaznak, melyeket IDE kattintva találsz meg.

Forrás: Portfolio